ARANYKORALL, A CÁPAFIÚ

1.0Napi Mese a Nők Lapjátólhttps://napimese.cafeblog.huNők Lapjahttps://napimese.cafeblog.hu/author/nok_lapja-2-2/ARANYKORALL, A CÁPAFIÚ Messze, a Fülöp-szigetek partjainál, hol a hegyek sárkány módjára köpködik a tüzet, vihart mormogó égbolt alatt, öblösen kavargó vizek felett volt egyszer egy ember és egy asszony. Sárból-sásból kicsi kunyhót tapasztottak a nagy sziklafal oldalába, ott éldegéltek ég és föld között. Egy szép napon az asszony gyermeknek adott életet. Nyúlánk volt a teste, oldalán uszonyok nőttek, szájában tűhegyes fogak. Cápa volt ez inkább, nem is gyerek. – Ne sírj, te asszony, ha megszülted, csak a miénk már – mondta a szegény halászember, mert ugye, mi más lett volna a mestersége. Bölcső gyanánt vesszőkosarat szerkesztett a fiának, azt leeresztették a tengerbe, ott lubickolt a kicsi naphosszat. Szülei Aranykorallnak nevezték el, így hívták ugyanis a Cápakirálynőt, s ők azt remélték, pártfogásába veszi majd elsőszülöttjüket. Apja varázsfüvet szedett neki a parton, édesanyja azzal fűszerezte a tejét, ízlett is a cápafiúnak. Tíz nap alatt kinőtte a sáskosarat, szülei karjukban vitték át egy közeli barlangöbölbe. Ott is tovább táplálták varázsfűvel, s újabb tíz nap alatt a fiú hatalmas, gyönyörű cápává serdült. Szülei azt gondolták, így már rábízhatják az óceánra, elbúcsúztak tőle, megsimogatták, és hazamentek. Egyik éjjel azonban az édesapa felserkent gyékény-nyoszolyáján: – Álmot láttam, te asszony, a fiam jött elébem, nagy útra indul, kérte, segítsek rajta! – Jaj, szegénykém, szirtek megsebzik, halászok kifogják! – Asszony, tudod jól, Aranykorall cápafiú, kalandoznia kell hát, hogy büszke cápa lehessen. Egy napon tán még a Királynővel is találkozik. Másnap éjjel a halász varázsfűvel, csirketollal és kókuszdióval a kezében a partra sietett. Jöttén a cápafiú kiemelkedett a habokból, és hagyta, hogy szülei hosszan öleljék-csókolgassák. Fogott ekkor az apa hét csirketollat, feltörte a kókuszdiót, annak tejébe varázsfüvet morzsolt, és a folyadékkal bekente fia testét. – Akit ennek a fűnek ereje oltalmaz, földön és vízben sebezhetetlen lesz. Aranykorall teste ragyogott, erősen és bátran fickándozott a habokban, édesanyja meg is tapsolta örömében. A fiú percet se késlekedett, úszott, egyre úszott, mígnem Kenala, a cápaherceg barlangjához ért. – Emberszagot érzek! Ki merészel háborgatni? – mordult fel Kenala. – Ne neheztelj rám, herceg! Asszonytól születtem, de testvéred vagyok! Elhagytam szüleimet, hogy végigjárjak minden cápauraságot. Velem tartasz-e világot látni? <center><img src="https://napimese.cafeblog.hu/files/capa.jpg" class="blogkep" align="center"></center> Aranykorall hangja édes volt, akár a kókusztej, így aztán a herceg rögtön meg is enyhült iránta. Olyannyira, hogy uszonyukat összetapasztva együtt folytatták útjukat, mígnem egy újabb barlangüreghez értek. – Emberszagot érzek! Ki merészel háborgatni? – hördült fel Hito, a cápanépek másik hercege. Aranykorall csirketollnál selymesebb hangja hallatán azonban ő is megenyhült, és további barátokat szerezve együtt folytatták útjukat, míg csak Aranykorall Királynő barlangjához nem értek. Az Úrnő már várta őket, hiszen a tengeri algák, moszatok és korallok megsúgták neki, hogy számtalan barátjával közeledik a cápafiú, aki az ő nevét viseli, és elhozza végre a békességet emberek és cápák között. Így szólt hát méltósággal: – Menj, és harcold ki, hogy az ember ne mártsa többé szigonyát cápatestbe, a cápa ne egyen többé embert! Erővel vértezlek fel, hogy bárki neked támad, sebzetten vízbe merüljön, vagy hassal felfelé lebegjen a felszínen. Ment is Aranykorall, hogy feladatát teljesítse, és egy tengerszorosban szemben találta magát az emberevő Kaluval, a nagy cápafejedelemmel. – Emberszagot érzek! Aranykorall, csak te lehetsz az! Tágulj innen, ne zavard vizeimet! Aki emberfia ezen a szoroson áthalad, annak csónakját felborítom, annak húsával éhemet oltom, annak vérével szomjamat oltom. – Ne neheztelj rám, nagy fejedelem! Asszonytól születtem, de cápa lettem! Királynőnktől a békességet hoztam. Engedj utamra engem! Kalut azonban nem hatotta meg Aranykorall varázsfűnél is balzsamosabb hangja. – Soha, míg élek, és amíg egyetlen cápavitézem él még! A vöröslő telihold alatt rettentő csata kezdődött ekkor. Fogak csattogtak, cápabőr hersent, cápavértől színesedett a tengeri tajték. Hajnalra azonban Aranykorall és barátai győztek az emberevő cápák felett. Azóta a Fülöp-szigetek partjainál, hol a hegyek sárkány módjára köpködik a tüzet, a halászok évente egyszer útra kelnek, és a tengerszorosban, ahol Aranykorall legyőzte Kalut, hálából kókusztejet öntenek, varázsfüvet és csirketollakat szórnak a tengerbe. A ragyogó bőrű cápák nem bántják őket, fel-alá úszkálnak körülöttük a selymes vízben. Lackfi János átdolgozása rich