A szultán és az iszákos

1.0Napi Mese a Nők Lapjátólhttps://napimese.cafeblog.huNők Lapjahttps://napimese.cafeblog.hu/author/nok_lapja-2-2/A szultán és az iszákos Ez a semmirekellő bizony nem tesz lakatot a szájára, s még a végén aláássa őfelsége tekintélyét! Sebtiben el kell tenni láb alól, de nem szabad belőle hőst faragni. Aztán még fellázadna a jónép! – Ó, fényes elméjű fejedelem – hódol előtte egyik tanácsnoka. –, mint tudjuk, szerte tágas birodalmadban szigorú tilalom alá esik a szeszfogyasztás. Nem is csoda, hiszen az ittas ember kifecseg minden zöldséget, ami csak eszébe ötlik. Márpedig ez a bizonyos egyén, mint hallom, megrögzött iszákos. Figyeltesd őt jó kémeiddel, s meglásd, egy-kettőre tetten érik. Egy szeszkazán lefülelése túlontúl nevetséges ok lenne holmi lázongásra, efelől nyugodtan alhatsz. Megörül a király, és száz meg száz fogdmegét szegődteti a bajkeverő nyomába. Jól tudja mindegyik, hogy aki pityizáláson fogja emberünket, busás jutalomban részesül. Barátunkat sem ejtették persze a fejére. Részegesnek részeges ugyan, de bolondnak cseppet sem bolond. A kémek olyan feltűnésmentesen követik őt tucatszám, utca hosszat, hogy nagy igyekezetük rögtön szemet szúr neki. Figyelik őt éjnek idején, figyelik napvilágon. Nyomába szegődnek, mint az árnyék, tapodtat sem tágítanak tőle, akárha saját lába nyomai lennének a homokban. Így megy ez egy hétig, két hétig, egy álló hónapig. A részeges egy csepp szesz nem sok, annyit sem iszik. A kevésbé állhatatos fogdmegek kedvüket vesztik, szépen eloldalognak. Egyetlen egy egy mindenre elszánt hajcsár marad csak, aki két-három hónap után is szüntelen a nyomában liheg. Egy csillagtalan éjjel aztán, mikor a sötétséget szinte kenyérre lehet kenni, az iszákos kilép otthonról, és elindul az utcán. Követője olyan szorosan a sarkában van, hogy szinte súrolja köntösét, saruja még ki sem hűlt nyomába lép. Mégis, amint a város kapujához érnek, a részeges eltűnik, mintha csak a föld nyelte volna el. A kém tanácstalanul tekintget jobbra-balra, az illetőnek se híre, se hamva. Mikor aztán lenéz a lába elé, szeme-szája eláll a csodálkozástól. Három-négy méter mély üreg tátong a földben, az üreg öblén pedig ott kuporog az iszákos. Emberes bőrtömlőt ölelget, nagyban nyakalja a jóféle marísszát, vagyis datolyapálinkát. A fogdmeg lóhalálában rohan a palotába, felveri az őrséget, a szultán maga seregestül-mindenestül csakhamar ott toporog nagy izgatottan a gödör szélén. Mikor elé vonszolják az iszákost, az uralkodó e szavakat intézi hozzá: – Tudod jól, hogy országomban mindennemű szesz fogyasztása szigorú tilalom alá esik. Épp az imént szegted meg ezt a törvényt, halállal lakolsz hát! – Nagyságos szultánom, irgalom fejemnek! Tisztesség ne essék szólván, valóban hatalmas vagy e föld színén, ám uralmad nem terjed ki a föld színe alá. Mármost amikor én marísszát ittam, jó három méterrel voltam a föld alatt. Ítéleted hát nem foganatosítható. A szultán majd felrobban dühében. – Ha kedves az életed, holnap kora hajnalban légy a palotámban, majd elválik, melyikünk a furmányosabb! Hazaérve tanácsosainak meghagyja, hogy másnapra mindannyian hozzanak magukkal két tojást. Napkeltekor az iszákos megjelenik a kapuban. A szultán nyájasan fogadja, bevezeti tanácsosai közé, és így szól: – Íme egy vesszőkosár, mellyel szép sorban végigjárom a jelenlévő uraságokat. Elvárom, hogy mindannyian két-két tojást tojjanak bele! Aki ezt meg nem cselekszi, halál fia. A szultán sorra veszi tanácsosait, azok szépen felkepesztenek az asztalra, könyökükkel kanalaznak, mintha csak szárnyuk nőtt volna, nagy garral kotkodácsolnak egy kicsit, majd ügyesen becsempészik a hozott két tojást a kosárba. Az uralkodó körbe is ér a teremben, nincs hátra más, mint az iszákos. Amint odaér hozzá, nicsak, a részeges is felkapaszkodik az asztalra, peckesen kihúzza magát, és teli torokból kiabálni kezd: kukurikú! – Mondd csak, fiacskám, tán bolonddá tartasz engem? – ripakodik rá a szultán. – Ó, fényes arcú szultán, kérdem én, láttál-e valaha olyan jól tojó baromfiudvart, melyben egy kakas se lett volna? Szudáni mese Lackfi János átdolgozása rich