A Méhkirálynő

2010 szeptember 21. | Szerző: Nők Lapja |

 Két királyfi egyszer nagy kalandozásra indult és oly messze elkeveredtek, hogy már arról is elfelejtkeztek, merre van a haza. Mivel hiába várták őket, a legfiatalabb testvérük, a harmadik királyfi felkerekedett, hogy megkereste őket: Ostobának hívták a harmadik királyfit.

Ostoba meg is találta őket, de nem sok köszönet volt benne; a két bátyja mindegyre csúfolta, hogyha ők, az okosok, sehogysem boldogultak, épp ő akar ostoba létére szerencsét próbálni. Indulnak hárman, tovább mennek, mendegélnek, hát egy hangyabolyhoz érnek. A két bátya csak nekiesne menten, taposnák, hadd lám, hogy szaladnak szanaszerte a rémült hangyák, hogy menekülnek hangyatojásaikkal, de Ostoba nem engedte.

– Hagyjátok békén a hangyákat, aki bántja, velem gyűlik meg a baja. – Megint mennek, mendegélnek, hát egy tóhoz érnek, csapatostul úszkálnak a kacsák rajta. A két bátya csak nekiesne menten, fognák-sütnék-ennék őket; de Ostoba nem engedte.

– Hagyjátok békén a rucákat, aki bántja, velem gyűlik meg a baja. – Tovább mennek, mendegélnek, hát egy méhkashoz érnek. Abban annyi volt a méz, hogy csak úgy dőlt, csurgott a fatörzsön lefelé. A két báty csak nekiesne menten, tüzet raknának a fa tövében, kifüstölnék a méheket, elrabolnák a mézeket; de Ostoba nem engedte.

– Hagyjátok a méheket békén, aki bántja, velem gyűlik meg a baja. – Megint mennek, mendegélnek, hát egy kastélyhoz érnek. Az istállóban kőparipák állnak, sehol egy lélek. Végigmennek a termeken, míg valahára a legeslegvégén egy három pántos zárral megvasalt ajtó elé érnek: az ajtó közepén ici-pici ablakocska, azon lehetett a kamrába bekukucskálni. Bekukucskálnak, mit látnak, mit nem: őszszakállú törpe üldögél az asztalnál. Szólítják egyszer, szólítják kétszer, csak nem hallgat oda; harmadszorra, hogy szólítják, feláll a törpe, kinyitja a három zárat egymásután és előlép. Árva szót sem szól, gazdagon terített asztalhoz vezeti a három királyfit és magukra hagyja őket. Esznek-isznak, lakomáznak és miután mindennel beteltek, jön a törpe, elvezeti hármójukat három hálókamrácskába.

Másnap hajnalban belép a szürkeszakállú törpe a legöregebbhez és int, hogy kövesse. Kőasztalhoz vezeti, ő meg nézi, olvassa, mi van arra írva. Ha a három feladatot teljesíti, feloldja a kastélyt az átok alól. Az első feladat az volt, hogy meg kell keresni a királylány ezer gyöngyét, amelyek ott hevernek szanaszét az erdei moha közt; de ha nem teljesíti még napszállat előtt, maga is menten kővé változik.

Kimegy a legöregebb bátya az erdőre, szedné a gyöngyöt, keresi egész nap, bizony száznál többet nem talál. S úgy is történt, ahogy az írás mondta, napszállatra kővé változott. Másnap szerencsét próbál a középső fivér; hanem ő sem járt sokkal jobban, mint a bátyja, összekeresgélt kétszáz gyöngyszemet s napszállatra ő is kővé változott. Így hát Ostobára került a sor. Keresi a gyöngyöt a moha közt mindegyre, de hiába szaporázná, nem gyűlik neki. Tudja, hogy mi vár rá, leül egy kőre s keserves sírásra fakad.

Ahogy ott sír, jön ám a hangyakirály, akinek az életét megmentette, ötezer hangyaszolgájával; nem is tartott sokáig, összekeresték, egybehordták az ezer gyöngyöt egyrakásra. – A királynő hálókamrácskájának a kulcsát előhozni a tó fenekéről ez volt a második feladat. Lemegy Ostoba a tó partjára, ott találja a rucákat, akiket egyszer megmentett; le is buktak neki, felhozták a kulcsot a mélyből. Hanem a harmadik feladat volt a legnehezebb: kitalálni, hogy a három alvó királylány közül melyik a legfiatalabb és a legkedvesebb. Csakhogy úgy hasonlítottak egymáshoz, hogy össze lehetett őket téveszteni – hacsak abban nem különböztek, hogy mielőtt elaludtak, mindegyik más-más nyalánkságot evett: a legöregebb cukrot, a középső málnalevet, a legfiatalabb egy kanál lépesmézet.

Ott termett a méhkirálynő a méheivel, akiket Ostoba megmentett a tűztől, sorra kóstolta a királylányok száját és végül megállapodott a mézesajkú felett. Erről megismerte a királyfi, hogy ő az igazi. Megtört a varázs, a kastély felébredt gonosz álmából, a kövek megelevenedtek és emberekké váltak.

Ostoba feleségül vette a legfiatalabb és legkedvesebb királylányt, s amikor az öreg király meghalt, ő uralkodott a birodalomban. De a két bátya sem maradt hoppon: övéké lett a másik két királylány. Itt a vége, fuss el véle.

 

Határ Győző fordítása