Versek

2010 január 16. | Szerző: |

Alma

Tegnap kaptam egy
almát Emesétől.
Elég jó dolog volt.
Az alma is,
és az is, hogy kaptam.
De amikor bele akartam harapni,
rájöttem, hogy ha megeszem,
nem marad belőle semmi jó:
se a piros, se a sárga, se a finom.
Ezért aztán megfeleztem Emesével,
és ketten ettük meg.

Igaz, hogy így is eltűnt belőle
a piros. A sárga meg a finom is,
de mégis megmaradt a jó.

Bárányok

Amikor külön ágyban fekszem,
sokáig nem tudok elaludni,
ezért mindig megpróbálom
összeszámolni a bárányokat,
ahogy a nagyi javasolta.

Csak az a baj,
hogy én még csak
tízig tudok számolni,
a bárányokból viszont
sokkal több van,
ráadásul mind egyformák,
így állandóan
összekeverem őket,
ezért folyton újra kell
kezdenem a számolást,
és ettől aztán tényleg
nem tudok elaludni.

Bélyegek

Apa gyerekkorában
bélyegeket gyűjtött,
és most egy régi fiókban
megtalálta az összeset.
A másik fiókban pedig
talált egy nagyítót,
és most azzal nézi a bélyegeket,
hogy nagyobbak legyenek,
mert mióta nem látta őket,
ő is nagyon megnőtt.

Élet

Az életnek sohasem lesz vége,
mert a gyerekek felnőnek,
és nekik is születnek gyerekeik,
és azok a gyerekek is felnőnek,
aztán nekik is születnek gyerekeik,
és ez egészen addig tart,
míg meg nem halunk.

Győzelem

Emese szerint
a hasfájást könnyű legyőzni.
Ha neki fáj a hasa,
akkor mindig azt szokta kiabálni
egymás után háromszor,
hogy nem fáj a hasa,
és akkor már nem is fáj,
mert ezzel belekiabálja a hasába
hogy ne fájjon,
és ha véletlenül
mégis tovább akarna fájni,
akkor se fájhatna már tovább,
mert ezt a kiabálást
háromszor egymás után
még az ő hasa se bírja elviselni.

Idő

Apa szerint az idő
gyorsan telik.
Szerintem meg
Csak akkor telik gyorsan,
amikor Emesééknél vagyok.
Ha például a karácsonyt várom,
akkor lassan telik.

Új

Az új játékokat nagyon szeretem.
Az új játékoknál
csak a régiek a jobbak,
de ahhoz,
hogy egy új játékból
régi játék lehessen,
mindig új játékot kell venni.

Öröklés

A jobb lábamat apától örököltem,
mert azzal jobban tudok focizni,
a bal lábamat pedig anyától,
mert azzal inkább csak ballagni tudok.

Léggömbök

Tegnap hat léggömböt vettünk,
négy pirosat meg két kéket,
és az ágyam fölé
kötöttük őket éjszakára.

A négy piros jól aludt,
de a két kék nem aludt
egy szemernyit se,
ezért reggelre
teljesen leengedtek
a fáradtságtól.

Mese

Megfigyeltem,
hogy a mesékben
mindig az győz, aki jó.
De vajon, aki győz,
az midig jó?

 Kiss Ottó

Kommentek

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Üzenj a blogger(ek)nek!

Üzenj a kazánháznak!

Blog RSS

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!