A hét holló

2010 október 6. | Szerző: Nők Lapja |

Egy embernek hét fia volt, de egyetlen leánya sem, bármennyire is szeretett volna egyet. Végre a felesége leánygyermeket hozott a világra. Nagyon megörültek neki, s mivel az anya igen megszomjazott, az apa az egyik fiát gyorsan elszalasztotta a forráshoz egy korsó vízért. A többi hat is vele futott, de mindegyik elsőnek akart meríteni s beleejtették a korsót a kútba. Mind a heten ott álltak tanácstalanul és egyik sem mert hazamenni. Sokáig nem jöttek, végül az apjukat elhagyta a türelme és így szólt:
– Bizonyára megint belefeledkeztek a játékba ezek a komisz kölykök.
Majd aggódni kezdett, hogy szomjan hal a felesége és így kiáltott haragjában: – Bárcsak változna hollóvá valamennyi kölyök!
Alig mondta ki ezeket a szavakat, surrogás hallatszott a feje felett a levegőben s amint felnézett a magasba, hét koromfekete hollót látott elrepülni.
A szülők nem tudták visszavonni az átkot és igen szomorkodtak, hogy hét fiúkat elveszítették, de némileg megvigasztalta őket kedves leánykájuk, aki napról napra szépült. Sokáig nem is tudott arról, hogy testvérei voltak, mert a szülei nem világosították fel a történtekről, de egy napon véletlenül meghallotta, mit beszélnek róla az emberek: igaz, hogy szép a leány, de tulajdonképpen mi az oka hét fivére szerencsétlenségének. Megkérdezte szüleitől, igaz-e, hogy neki testvérei is voltak, és ami velük történt? A szülők nem takargathatták tovább a titkot s elmondták neki a történteket.
A leánynak nem volt többé nyugalma, úgy érezte, hogy neki kell testvéreit megszabadítania. Titokban felkészült az útra és nekivágott a világnak, hogy testvéreinek nyomára akadjon és megszabadítsa őket, akármibe került is. Nem vitt egyebet magával csak egy gyűrűt, hogy szüleire emlékeztesse, egy karéj kenyeret, hogy legyen mit ennie, ha megéheznék, egy korsó vizet szomjúság ellen és egy kis széket, hogy leülhessen, ha elfárad.

Csak ment, mendegélt, míg el nem ért a világ végére. Itt a nappal találkozott, de az forró és rettenetes volt és felfalta a kis gyermekeket.
A leány sietve futott tovább a holdhoz, de az meg jéghideg, borzalmas és gonosz volt s amikor meglátta a leányt, így szólt: – Emberszagot érzek.  – A leány a csillagokhoz menekült, akik barátságosak és jók voltak hozzá s mindegyik a maga külön kis székecskéjén üldögél. A Hajnalcsillag felkelt a székéről, egy csontocskát adott át a leánynak és azt mondta neki: – Enélkül a csontocska nélkül nem tudod kinyitni az üveghegyet, pedig az üveghegyben élnek a testvéreid.
A leány elvette a csontocskát, gondosan becsavarta egy kis kendőbe és továbbment, míg el nem ért az üveghegyhez. A kapu zárva volt, mire ő elő akarta venni a csontocskát, de mikor a kendőt kibontotta, látta, hogy üres, a jóságos csillag ajándéka elveszett. Most mihez fogjon? Meg akarta menteni testvéreit és nem volt kulcsa az üveghegyhez. A jó kis nővér elővette a kését, levágott egy darabot a kisujjából, a csontocskát bedugta a zárba és szerencsésen kinyitotta a kaput. Amint belépet, egy törpe lépett elébe és azt kérdezte tőle:
– Mit keresel itt, gyermekem?
– A testvéreimet keresem, a hét hollót – felelte a lány.
A törpe így szólt:
– Nincsenek itthon, de ha meg akarod várni, míg visszaérkeznek, gyere be!
Ezután a törpe behozta a hollók ebédjét hét kis tányéron és hét kis pohárban, a leány pedig minden tányérkából evett egy falatot és minden pohárból ivott egy kortyot, de az utolsó pohárba beleejtette a magával hozott gyűrűt.
Egyszer csak surrogás és károgás hallatszott a levegőben, mire így szólt a törpe:
– Most repülnek haza.
Csakugyan jöttek is, enni és inni akartak s mindegyik megkereste a maga tányérkáját és pohárkáját. De csakhamar mondogatni kezdték:
– Ki evett az én tányérkámból?
– Ki ivott az én pohárkámból?
– Ez itt emberi száj nyoma.
Mikor pedig a hetedik kiitta a borát, a pohárkából elébe gurult a gyűrű. A holló megnézte, felismerte szülei gyűrűjét és így szólt:
– Bárcsak a húgocskánk járt volna itt, akkor megszabadulnánk!
Mikor az ajtó mögött hallgatózó lány meghallotta ezt a kívánságot, előlépett, a hollók pedig nyomban visszakapták emberi alakjukat. Megölelték és megcsókolták testvérüket és boldogan hazamentek vele.
Kálnoky László fordítása