A fejszekása
2010 október 9. | Szerző: Nők Lapja |
Egyszer egy öreg katona hazafelé
mendegélt a falujába. Elfáradt útközben, meg is éhezett. A legközelebbi faluban
bezörgetett a szélső házba.
– Adjatok szállást a fáradt
vándornak!
Öregasszony nyitott ajtót.
– Kerülj beljebb, vitéz uram!
– Akad-e valami harapnivaló a
háznál, anyóka?
Az öregasszony gazdag volt, de
olyan fösvény, hogy még a levegőt is sajnálta másoktól.
– Magam is éhezem, jó ember,
bizony nincsen semmim.
– No, ha nincsen, az se baj –
feleli a katona.
Meglátott a lóca alatt egy
nyeletlen fejszét.
– Ha egyéb nincs, fejszéből is
lehet kását főzni – mondta.
Összecsapta a kezét az öregasszony.
– Fejszéből kását?! Világéletemben
nem hallottam ilyet!
– Add csak a bográcsot! Majd én
megtanítalak rá, hogyan lehet fejszekását főzni.
Az öregasszony odaadta a
bográcsot. A katona megmosta a fejszét, beletette a bográcsba, vizet öntött rá,
és a tűzhelyre tette.
Nézte az öregasszony a katonát,
leste, nem vette le róla a szemét.
Az meg fogott egy kanalat,
megkavarta a főztjét. Megkóstolta.
– Jó-e? – kérdezte az asszony.
– Mindjárt készen lesz – felelete
a katona. – Kár, hogy nincs benne só.
– Adok én, sózd csak meg!
Megsózta a katona, újra
megízlelte.
– Hej, még egy jó marok köles
hiányzik belőle!
Ment az öregasszony a kamrába,
hozta a kölest.
– No, hát add meg a módját.
Főzte a katona a kását,
kavargatta.
Leste az öregasszony, nem vette le
a szemét róla.
–De jóízű! – dicsérte a katona. –
Még csak egy csepp zsír kellene bele, s akkor mind a tíz ujjunkat
megnyalhatnánk utána!
Akadt zsír is a kamrában. A katona
jól megzsírozta a kását.
– No, végy egy kanalat, anyóka!
Nekiláttak a kásának, nem győzték
dicsérni.
– Sose hittem volna, hogy
fejszéből ilyen jó kását lehet főzni! – ámuldozott az öregasszony.
A katona meg csak evett, és jót
nevetett magában
Rab Zsuzsa

Kommentek