A varázserejű szőlőfürt

2010 október 16. | Szerző: Nők Lapja |

Történt egyszer, hogy az özvegyasszony megbetegedett, mindene fájt, ágynak esett, semmiféle orvosság nem segített rajta. Palkó aggódva kérdezte:
– Mit tegyek érted, anyám, hogy meggyógyulj?
– Jaj, fiacskám, hallottam én még lánykoromban a varázserejű szőlőfürtről. Ha én abból ehetnék, tudom, meggyógyulnék – sóhajtotta bánatosan az asszony.
– Megkeresem, elhozom én neked, édesanyám, ha a pokol fenekére kell is érte mennem.
Azzal feltarisznyázta magát, és indult a hetedhét ország ellen, hogy megszerezze anyjának a varázserejű szőlőfürtöt.
Már jól bent járt egy erdőben, amikor igencsak megéhezett. Leült hát egy fa alá és jóízűen elfogyasztotta az útravalóját. Hanem amikor inni akart, egy rossz mozdulattal feldöntötte a kulacsát, és a víz mind egy cseppig kifolyt belőle.
Szerencsére a közelben forrásvizet talált. Indult is, hogy szomját oltsa. Hirtelen egy holló repült el a feje fölött.
– Kár, kár! Ebből a forrásvízből ne igyál! – figyelmeztette a madár. De Palkó nem hallgatott rá. Pedig ha tudta volna, hogy aki ebből a vízből iszik, azzá változik, akit legelőször meglát, bizonyára meggondolta volna magát!
Ebben a pillanatban egy megriadt vaddisznócsalád csörtetett el közvetlenül mellette. Alig nyelt le néhány kortyot a fiú, abban a pillanatban csíkos vadmalaccá változott és visítozva követte a többieket. A vadkan a sűrűbe vezette a családját. De az ismeretlent nem fogadták be. A disznó éles agyarával addig döfködte az idegen malacot, amíg az el nem menekült. Éhesen, fázva, csüggedten kóborolt az erdőben.

Végül lepihent egy fa alá. Ekkor valami koppant a fején. Felnézett. Azt hitte, pajkos mókusok dobálják őt makkal. Felkiabált hát a fára.
– Könnyű nektek hajigálni, szegény árva malacot! Hagyjatok engem békén! – visítozta megváltozott hangján.
A lombok közül ekkor három manó bújt elő.
– Hogy kerülsz ide a mi birodalmunkba? Hogy hívnak?
– Segíthetünk valamiben? – kérdezték kíváncsiskodva egyszerre mind a hárman.
– Csak lassan, sorjában! – akarta mondani Palkó, de csak röfögött és nyöszörgött keservesen, tehetetlenül.
A manók egy szempillantás alatt leugrottak a fáról, villámgyorsan változtatgatták a helyüket, miközben kérdezősködtek. Hol innen, hol onnan tűntek elő. Aztán vidáman körbetáncolták Palkót, majd a legidősebb így szólt hozzá:
– Ez itt a fiatalabb testvérem:Hipp, a középső: Hopp, az én nevem, pedig Hűha. Békanyálból fátylat szövünk a tündérkirálynőnek. Ez a munkánk, ebből élünk. Cserébe nektárt és mézet kapunk. Ha segítesz a munkába, velünk jöhetsz a tündérekhez, amikor a fátylat elvisszük nekik. Ők bizonyára tudnak adni valami varázsszert a bajodra.
A malac lelkesen bólogatott. A kis Palkó malac szorgalmasan segített a manóknak. Amikor elkészültek, együtt vitték a fátylat a tündérkirálynőnek. A malaccá lett Palkó kívánságát meghallgatta, majd kedvesen így szólt hozzá:
– Menj el, kismalac, a tündérbirodalom kertjébe! Csodálatos dolgokban lesz ott részed, majd meglátod. Megtalálod azt is, amit keresel.

Nem tétovázott Palkó malac egy percig sem, nyomban elindult a kert felé. Amikor odaért, szeme, szája tátva maradt a csodálkozástól, mert olyat látott, hallott, amilyet életében még soha. Pompás aranyalmák ágai integettek, énekükkel hívogatták:
– Gyere, te kedves malac, szakíts le, kóstolj meg minket. Zengett, csengett, bongott az egész kert. Arrább egy szorgalmas tündér kapál a szőlők között. A malacnak nagyon megtetszett a gyönyörű lány.
– Hej! – sóhajtotta – ha visszanyerhetném emberi alakomat, bizony feleségül kérném ezt a szépséget.
Amikor a tündér meglátta a malacot, megkérdezte tőle:
– Mit keresel itt, te kis malac?
– Palkó elkeseregte, hogy ő igazából egy fiú, csak amikor a forrásvízből ivott, malaccá változott. Azért indult el a veszélyes útra, hogy megszerezze beteg édesanyjának a varázserejű szőlőfürtöt.
– Szeretnél újra ember lenni? Akarod, hogy visszavarázsoljalak?
– Ez a leghőbb vágyam! Meg tudod tenni?
Ekkor a tündér lehajolt, és megcsókolta a malacot. Abban a szempillantásban megszűnt a varázslat. A malacból újra Palkó lett. Mindjárt meg is kérte a tündér kezét.
– Én a tied, te az enyém, semmisem választhat el többé bennünket egymástól – mondta, és átölelte a leányt. Megcsókolták egymást, és olyan boldogok voltak, hogy azt el sem lehet mondani.
A tündérlány ekkor leszakította a legszebb és legcsodálatosabb szőlőfürtöt, aztán odanyújtotta Palkónak.
– Ez az a szőlőfürt, amit kerestél.
Felkerekedtek, és elmentek a fiú édesanyjához.
– Meghoztam a varázserejű szőlőfürtöt, édesanyám, és még feleséget is találtam magamnak – szólt az ifjú, amikor beléptek a házba.
Palkó édesanyja együtt örült velük. Bekapott egy csodálatos szőlőszemet és egy szempillantás alatt megszűntek a fájdalmai. Teljesen meggyógyult.
Egy hét múlva megtartották a lakodalmat, meghívták a tündéreket és a három manót is.
Így volt, mese volt.

Hegedűs Ilona meséje