Álomszuszék az iskolában 4..

2010 október 27. | Szerző: Nők Lapja |

    – Jojó, már megint nem figyelsz! Mit csináltál éjszaka?
    – Én… aludtam.
    – Kialvatlan vagy, leesik a fejed, és ha ébren vagy, kibámulsz az ablakon. Történt valami?
    Gruber tanárnő szigorúan pillantott a kisfiúra.
    – Azt hiszem, rosszat álmodtam. Álmomban repültem.
    – Mindenki szokott repülni álmában. Ez még nem rossz álom.
    – De… engem üldöztek. Álmomban.
    – Aha. Hát jó… akkor is össze kell szedned magad. Figyelned kell az órámon! Gyere a táblához, és ismételd el a múlt órán tanultakat. Hozd szépen a szorzótábládat!
    A tanárnő elgondolkodva nézte a fiút. Másnál ez nem lett volna szokatlan: rosszat álmodik, felébred, nem tud visszaaludni, ezért csak lézeng napközben. De Jojónál… nála éppenséggel egészen más volt a helyzet. Annak idején nem véletlenül bízták rá a fiút a szülei. Ugyan nem hittek benne, hogy vámpírrá változik – és erre volt is okuk -, de tudták, hogy eljön az az idő, amikor a gyerek veszélybe kerülhet.
    És most ez az álom… több, mint figyelmeztető jel.
    Odament az ablakhoz, és kinézett a virágoskertre. Mindig megnyugtatták a virágok, még az üvegen keresztül is érezte az illatukat. Ugyanúgy azt is, hogy valami változni fog…
    Gruber tanárnő mindig megérezte a küszöbön álló változásokat.

– Menjünk kosarazni! – kérte Krotek, Jojó legjobb barátja, aki bármikor kapható volt a játékra. A tanítás végére Jojó nagyon elfáradt, nyomasztotta az éjszakai álom, bár ahogy visszagondolt rá, úgy emlékezett, hogy csodálatos volt a repülés. Csak ne üldözték volna… Krotek rábeszélte a játékra, amit Jojó nem bánt meg, hiszen ahogy a labdára koncentrált az iskola udvarán, a kosárlabda-pályán, elfeledkezett álombeli üldözőiről.
Persze a végén Krotek dobott több pontot, ő nyert. Amikor befelé mentek a pályáról, Jojó úgy érezte, szétfeszül az arca.
Gruber tanárnő szembejött velük, és ennyit mondott:
– Sokat szaladgálhattál, Jojó, hogy így kipirultál.
– Á, tanárnő, Jojó ma olyan lassú volt, mint egy csiga. Nem is futott…!
– Gyere csak ide, kisfiam – szólt a tanárnő Jojónak, és közelről megnézte az arcát. – Te leégtél a napon.
Jojó megvonta a vállát, a tanárnő pedig gondterhelten elindult a tanári szoba felé. Amit vártak, amitől tartottak, most már óhatatlanul be fog következni. Valahogy fel kell készíteni rá a gyereket – bár ez nem az ő dolga, de kezdett aggódni miatta.

    – Nem megyünk el fagyizni? Kaptam a szüleimtől egy kis pénzt – vigyorgott Krotek a kapu felé menet.
    – Á, Répa néni jön értem… – legyintett Jojó.
    – Akkor lépjünk le a hátsó kijáraton!
    Jojó azt gondolta, nem is rossz ötlet. Úgysem szokott lógni, mindig engedelmes gyerek volt, de mostanában mintha feszítette volna valamilyen vágy – maga sem értette, miféle. Egészen jó ötletnek tűnt lelépni Répa néni elől.

    – Mi az, hogy eltűnt? – kérdezte ijedten Gruber tanárnő. Répa néni kétségbeesetten állt előtte, és könnyeivel küszködött.
    – Direkt szóltak Katasztrofék, hogy jobban oda kell figyelnem a gyerekre… Én meg… Ó, látja, milyen szerencsétlen vagyok?
    – Nyugodjon meg. Lehet, hogy csak felment valamelyik barátjához. Krotekkel nemrégiben együtt láttam őket.
    Gruber tanárnő igyekezett megnyugtatóan beszélni, de közben gyorsan vert a szíve. Leültette Répa nénit, és kért tőle egy kis időt.
    Aztán kilépett a hátsó kapun, és arra gondolt, bárcsak ne látná meg senki… Kiszedte a hajcsatokat a hajából, megrázta hosszú, hullámos haját, amely barnából arannyá változott, az arany ragyogás egyre erősödött a hajkoronája körül, és mély levegőt vett. Jó egy percig állt ott, lehunyt szemmel, hogy megérezze… Máskülönben sosem ment volna vissza a régi életébe, de most elő kellett hívnia rég nem használt képességeit. Egyetlen pillanat alatt elolvadt (ha valaki látta volna, így írta volna le a jelenséget), majd eltűnt, és még mindig csukott szemmel tette meg az utat. Amikor kinyitotta a szemét, egy fagyizó előtt állt. Krotek és Jojó éppen egy-egy nagy tölcsér eperfagyit nyalt. A tanárnő nagyot sóhajtott, de már nem volt ideje visszaváltozni aranyhajú tündérből szigorú Gruber tanárnővé.
    – A tanárnő… arany a haja! Csillog a ruhája…! És milyen fiatal! És milyen szép!
    A két gyerekből kibukott a dicséret. Ő meg csak ott állt, és nem tudta, mitévő legyen. Végül úgy döntött, ha már úgyis megszegte a szabályokat, akkor felejtő-varázslatot bocsát a gyerekekre. Aztán persze a távolból vigyázza útjukat hazafelé.