Vámpika 5.

2010 november 3. | Szerző: Nők Lapja |

    Jojó elalvás előtt, mint mostanában egyre gyakrabban, Lilit képzelte maga elé: copfos, nagyszájú osztálytársnőjét, akinek Jojó a múltkor kitépte a hajából a gumit, és azóta szóba sem álltak egymással. A szülei már megint nem voltak otthon, de Jojó ehhez már hozzászokott. Néha irigyelte azokat a barátait, akiknek éjszaka is otthon voltak a szüleik, és ha barátai rosszat álmodtak, akkor nem a bébiszitternél kerestek vigaszt…
    A mai álom azért nem volt rossz, inkább meglehetősen furcsa. Lili közeledett felé lassan, kibomlott a haja és ráterült a vállára, Jojó álmában egészen aranyszőkévé vált Lili haja, a kabátja pedig pillangószárnnyá változott. Odaért mellé és a lány hirtelen a vállához simult. A csuklóját odatartotta Jojó szájához, és Jojó arra eszmélt, hogy a lány ütőeréből vér csöpög. Maga is összerázkódott, amikor – talán félelmében?, talán segíteni vágyásból? – lenyalta a vért a lány csuklójából. Hirtelen nagyon erősnek érezte magát.
    Ez volt mind közül a legjobb, legkülönlegesebb álma. Dühös is volt, amiért felébredt belőle és szembesült a valósággal: Lili nincs sehol, ő viszont a saját ágyában fekszik.

    Valami furcsát észlelt a szájában. Ajkai nehezen záródtak… csak nem neki is fogszabályzóra lesz szüksége, mint Kroteknek? Nem akart fogszabályzót. Odanyúlt az ajkához, és döbbenten észlelte, hogy a szemfogai kilógnak a szájából. Most már biztosan nem úszhatom meg, hogy fogszabályzót kapjak – suhant át a fején. Ijedten ült föl az ágyban, és váratlanul nagyon könnyűnek érezte magát. Most mintha visszacsöppent volna az előző esti álmába, amikor tudott repülni. Pedig ébren volt. Ez biztos, mert beleharapott a kezébe és vér serkent ki belőle. Aztán a szemfogai visszahúzódtak, de… A lábai összementek, kicsire zsugorodtak. A hasán szőrszálak jelentek meg, és a karjaihoz vitorlavászonszerű valami csatlakozott. Te jó ég! Mi történik velem?! Egészen kétségbe esett, de nem volt képes sírni. Hirtelen elemelkedett az ágytól, és ügyetlen szárnycsapásokkal nekirepült az ajtónak. Mi történik? Már irányítani sem tudja a mozdulatait! Hogyhogy a levegőbe emelkedik? Ez csak a mesékben, meg azokban a filmekben fordul elő, amiket nagy ritkán vasárnap délelőttönként nézett az apjával.

    Hoppá. Újra végignézett magán. Óriási, majdnem átlátszó szárnyak kapcsolódtak oda, ahol egykor a karja volt, és járás helyett kétségtelenül a levegőben manőverezett. Még ha sután, de akkor is… repült!
    Nagy puffanással újra az ajtónak ütközött, szédült is a feje a kemény ajtófától. A földre esett, de megrázta magát, és újra felemelkedett a levegőbe. Egészen szenzációs érzés volt… attól elvonatkoztatva persze, hogy milyen ijesztő átváltozni szőrös, szárnyas valamivé – normális kisfiúból…
    Uppsz, ezt még tanulni kell, gondolta, amikor teljes erőből nekirepült az ablaküvegnek. Gyors manőverezésekre azért nem képes… Kobakját fájlalva terült el a földön, amikor neszt hallott. Csak ahhoz volt lelkiereje, hogy összekapja magát, és újra a levegőbe emelkedjen.

    Az ajtó kinyílt, és Répa néni állt a küszöbön.
    Jojó ijedtében egyenesen nekirepült.
    Nem lehetett tudni, melyikük esett jobban pánikba.
    Valószínűleg inkább Répa néni, aki ájulás előtt még megállapította, hogy Jojó nincs az ágyában. Egyszerűen eltűnt, és helyette egy szédült denevér repked a gyerekszobában.