Vámpika 6.

2010 november 12. | Szerző: Nők Lapja |

    – Egy denevér! Egy denevér! – sikoltozta Répa néni, amikor végül magához tért az ájulásából. A szobában kétségbeesetten repkedett a szárnyas, és ijedt tekintettel figyelte Répa nénit. Ha Répa néni nem lett volna olyan ideges, talán maga is megláthatta volna, hogy a denevér jobban fél ebben a helyzetben, mint ő. És akkor még arról nem is beszéltünk, hogy Jojó eltűnt az ágyából!
    Mintha a denevér feje kicsit hasonlított volna Jojó fejére, de ez már talán csak egy látomás volt… vagy a becsavarodás előtti utolsó pillanat. Gyorsan felrántotta a heverőn a paplant, hátha Jojó csak elbújt… aztán benézett a szekrénybe, miközben a felbőszült denevér majdnem belekapaszkodott a hajába. Már sikítozni sem tudott, megnémult a félelemtől. Rá volt bízva a gyerek, és eltűnt… Már a denevér sem érdekelte, csak az, hogy hol lehet a kisfiú. Lehet, hogy ez a „katasztrófa”, amire Katasztrof előre figyelmeztette?! Úristen, hát hogy történhetett mindez? Csurgott a könny az arcán, miközben a denevér leült az íróasztal szélére, és csendesen figyelte őt. Majdhogynem részvét volt a szemében.
    Nincs más hátra, fel kell hívnia Aureliát. Belegondolt, miféle szörnyű hírt kell majd közölnie vele: eltűnt a kisfia…
    
 
    Aurélia és Katasztrof néhány perccel később már haza is ért. Sírva fogadta őket az ajtóban. Aurélia egyenesen a fia szobájába rohant, Katasztrof a nyomában. Répa néni azt hüppögte mögöttük:
    – Nem értem, hogy történhetett… eltűnt, mire beértem, már nem volt itt… Jaj, istenem, mi lesz most? Mit tettem? Szörnyű… Én vagyok a hibás… Istenem…
    Aurélia, amikor megállt a gyerekszoba ajtajában, felnevetett. Répa néni azt hitte, hogy megbolondult szegény asszony, ami nem is lett volna csoda, hiszen eltűnt a gyermeke. Aurélia a férjéhez fordult:
    – Hozd őt vissza. Átváltozott.
    Répa néni akkor ájult el újra, amikor Katasztrof hozzáért a denevérhez, vörös fény villant a szobában, és a denevér egy kisfiúvá változott. Egész pontosan visszaváltozott Jojóvá – a megszeppent Jojóvá.

    – Jojó, biztosan rájöttél már, hogy nem vagy átlagos kisgyerek – simogatta Aurélia a kisfiú fejét. Jojó odabújt az anyjához, de még mindig hüppögött. Aurélia folytatta. – Most elmesélek valamit.
    Katasztrof megköszörülte a torkát, és zavartan nézelődött a szobában. Nem akart részt venni ebben a felvilágosító beszélgetésben, de muszáj volt maradnia, hisz az ő vére tehetett mindenről… arról is, hogy Jojó élete mostantól veszélyben forog.
    – Te nem vagy olyan, mint Krotek. Nem vagy olyan, mint az iskolában a barátaid.
    Jojó csodálkozva nagyra nyitotta a szemét.
    – Nem vagyok olyan, mint Krotek. Nekem nincs fogszabályzóm.
    – Nem csupán a fogszabályzóról van szó… bár a fogaidról majd még beszélünk – felelt lágyan az édesanyja. – Szóval, a te ereidben másféle vér folyik. Vámpírvér.
    Hát csak sikerült kimondania Auréliának. Meg is könnyebbült.
    – A vámpírok halottak, nem? Nappal koporsóban alszanak, nem? – nevetett zavartan Jojó.
    – Ez csak a legenda. Mozifilmekben láthatsz ilyet. A valóság egészen más. Az igazi vámpírok itt élnek, közöttünk. Nem halottak, hanem másféle vérük van. Mostanáig átlagos kisgyerek voltál, de ma éjjel átváltoztál. Sejtettük, hogy meg fog történni… Mi is vámpírok vagyunk apáddal. Ezért vállaltunk éjszakai műszakban állást. A napfény árt nekünk, ezért az életritmusunk éppen a fordítottja, mint az átlagemberek életritmusa. Mi éjjel csinálunk programokat, éjjel élünk, nappal alszunk.
    – Akkor hogy fogok suliba járni?
    – Hát… mindenképpen iskolát kell váltanod majd, de élvezni fogod. Nagyon különleges suliba kerülsz.
    – Krotek is jön?
    – Krotek nem, de Gruber tanárnő veled marad… sőt, ő lesz az osztályfőnököd. Tündérosztályfőnök.
    Jojó tanácstalanul nézett egyikükről a másikra, és arra gondolt, nehogy már Gruber legyen az ofője… Egyik szerencsétlenség éri a másik után.
    – Nagyon sok pozitívum van ám abban, hogy vámpír leszel – szólt közbe Katasztrof. – Például át tudsz változni denevérré.
    – Köszi – csóválta a fejét a gyerek. – Nem volt valami nagy élmény. Bevertem az orrom az ablakba, még most is fáj.
    – Olyan képességeid lehetnek majd, amelyekről minden gyerek csak álmodik. Nem tudjuk még pontosan, hogy nálad mik jelentkeznek majd, milyen tehetséggel áldott meg a véred, de mindkettőnk családjában sok a gondolatolvasó, a faljáró, az üvegbeolvadó, az alakváltó és még sorolhatnám a számodra még ismeretlen szavakat. Az új iskolában majd ezekről is tanulsz – mondta az anyja.
    – De mi leszek akkor? Miért nem ember? Vagy ember, csak denevérré fogok változni?
    – Bármilyen nehéz is elfogadnod, nem ember leszel, hanem az éjszaka királya. Te főleg az leszel… Azonban nehéz és hosszú lesz az utad. Vigyáznod kell magadra, mert sokan akarnak majd bántani. De már megtettük az óvintézkedéseket.

    Aurélia ott maradt még Jojóval a szobában, amíg a gyereket a kimerültségtől elnyomta az álom. Tudta, hogy még a határmezőn van a kisfiú: se nem ember, se nem vámpír. Most a legsérülékenyebb.
    Amikor Jojó már aludt, Aurélia halkan kiment a szobából, és Katasztrofhoz fordult:
    – Vért kell kapnia.