Egy kutyus meg a cica

2010 november 20. | Szerző: Nők Lapja |

Volt ott egy kis kutya, pincsi-féle, s azzal ez a Janika-fiú nagyon jól
érezte magát. Nagyon jól ^{megvoltak együtt. Janika-fiú bukfenceket vetett neki,
s ha előre vetette, Samuka mindég rémülten hátra hőkölt. S ezen jókat lehetett
nevetni. Ha meg hátra vetette, akkor Samuka előre ugrott és még ugatott is
hozzá. Ezt ugatta:}

^{– Paff, paff, vitéz vagy te, vitéz vagy te, kluk, kluk.}

^{– Ugye, hogy vitéz vagyok – felelte Janika –, no lám.}

^{S így éltek együtt.}

^{Mikor is az a csoda történt, hogy apuka egy délután egy szép kis macskát
hozott haza valahonnan. Képzeljétek. Egy tarka kis cicát, akinek csillagos,
fekete folt volt a szeme fölött. Képzelhetitek, micsoda ribillió lett ebből!}

^{– Nem kell nekem, nem kell nekem – ugatta Samuka, mikor meglátta a cicát.
(Bugyika volt ennek a neve.)}

^{– Csúf vagy, csúf vagy – kaffogta rendületlenül, miközben nézegette, s
egyet ugrott előre, egyet hátra, annyira dühös volt.}

  ^{Bugyika
pedig púposra görbítette hátát, sötéten nézett maga elé, s a szőrét borzolva
még fújt is egy párat, s folyton csak ezt nyivákolta:}

^{– Még azt se tudod kimondani, hogy:
utálom? Akkora csacsi vagy? – gondolta magában Samuka. – Ha-ha-ha! – És ez
kicsit előreugrott, de nyomban utána rémülten menekült el mellőle. Úgy
elszaladt, mint a golyó.}

^{– A mindenit neki – káromkodott magában
–, hiszen ennek macska-szaga van – gondolta magában és elbújt a sarokba. – Hát
eddig így vagyunk.}

^{Történt ezután, hogy Janika kíváncsi
volt, mit fognak ezek egymással csinálni, letett tehát egy tányérban sajthéjat
a szőnyegre. Aztán megfogta őket a bőrüknél fogva: Samukát egyik kezével.
Bugyikát a másikkal. Ezek pedig a levegőben így szóltak egymáshoz epésen:}

^{– Utálim, utálim – nyafogta megint
Bugyika. És még fújt is egyet.}

^{– Csúf vagy, csúf vagy – kaffogta megint
Samuka.}

^{– Na, egyetek hát együtt – mondta
Jani-gyerek, és odatette őket egymással szemben a tányérhoz. Bugyika megint
púposra görbítette hátát, és kilökte farkát az ég felé. Samu viszont éppen
ugorni akart ellene, de megállott, mert azt mondotta magának:}

^{– Milyen szép kis piros orra van ennek a
nyavalyásnak. Tetszik nekem. És íme, már nem is fél, sőt, hempergőzik a földön,
miközben kényesen nyafog, nem különös? – Ezért hát ezt ugatta feléje: – Ejnye,
ejnye! Fura, fura, fura, vau, vau.}

^{De Bugyika is feltápászkodott, és ő is
megnézte végre Samukát. Hosszan nézte.}

^{– Milyen csinos kis farkincája van ennek
– gondolta magában. Ezért ezt nyávogta feléje:}

^{– Csinus, csinus!}

^{– Nem tudod azt monda: csinos, te buta –
gondolta magában Samuka,de azért odament és átugrotta őt. Amire Bugyi
pofonvágta Samukát. S így aztán nagyon jól összebarátkoztak.}

^{Nagyon is jól. Ha Janika sajthéjat, vagy
egyebet tett a tányérba, akkor Samu ugyan odaszaladt, de aztán hamar
visszaugrott. „Egyél, te girhes” – gondolta magában.}

^{Bugyika pedig nyafogott ugyan, de azért
megette a sajthéjat mind.}

^{– Nem hagytál nekem? – ugatott Samu.}

^{– Nem hagytam, nem hagytam – siránkozott
Bugyika. Amire Samu odaugrott és pofonvágta őt, de mondhatom, nagyon
barátságosan. Így éltek ezek együtt, és mondhatom, nagyon jól megvoltak
egymással.}

^{Mikor egy nap, nagyonis nagy baj
történt. Bugyika eltűnt. Senki se tudta, hová lett. Tűvé tették érte a házat.
Nem volt sehol. Valaki ellophatta nyilván. Janika-gyerek sírt, apa a kulcsait
csörgette mérgében, Samu meg folyton ugatott, s amikor Jani-gyerek pofon verte,
bebújt a kályha mögé és nyüszített.}

^{– Hol van Bugyika? – ezt nyüszítette.}

^{De hiába volt minden, Bugyika nem volt
sehol. Szomorúan ültek hát le az ebédhez, de senkinek se volt kedve enni. A
mama még a levest is kilöttyentette a terítőre, aztán haragosan nézett Janira,
mintha ő csinálta volna.}

 ^{0
Hol van Bugyika, hol van Bugyika? – siránkozott Jani-gyerek is.}

^{És íme, egyszer csak azt veszik észre,
hogy Samu nagyon ugatja az ajtót. Azt ugatja:}

^{– Macskaszaga van, macskaszaga van.}

^{Kiengedik tehát, kiszalad. Utána lám,
szalad előre, mint a bolond.}

^{Szalad és szalad, s Janika utána.
(Hallottatok már ilyet? hogy egy kutya kezdi keresni édes barátját, a macskát?
Hát nem csodálatos ez?) Apa, anya pedig ott álltak, és nézték a dolgot.}

^{Egyszer csak ott van egy ember Janika
előtt, s a zsebéből siralmasan, nagyon siralmasan kikandikál Bugyika feje. S
ezt nyávogja:}

^{– A-u-a, a-u-a, ei – ami annyit jelent:
– Samuka, Samuka, segíts, segíts.}

^{Samuka nagyon csahol, az ember meg arra
fordítja nyakát és hangosan nevet. Persze ő lopta el szegény kis Bugyikát, de
azt nem gondolta volna, hogy a kutya-macska barátság akkora, hogy még neki, a
híres macska-tolvajnak is a nyomára akad.}

^{Attól fogva jól megvoltak, békében.}

^{Füst Milán}