December 4-én, a Télapó már végzett volna a csomagolással, ha nem fog ki rajta egy levél, pontosabban egy kívánság, ami levélben érkezett. A levelet Kismedve Borcsa írta, aki a Barlang utca 2-ben lakott a mamájával, meg a papájával, meg a sok-sok szederlekvárral, amivel a palacsintákat szokták megkenni, na meg a mézes csuprokkal, amikben pedig a mézes lepényhez való mézet tárolták. Kismedve Borcsa azért írt, mert nagyon vágyott egy hótaposó csizmácskára, ami elengedhetetlen kelléke egy szánversenynek. Annak a szánversenynek, amire a pici mackólány már hónapok óta készült, és nem is akárhogy! Mert Borcsa komolyan odafigyelt Borz doktor szavaira, aki azt mondta: „Ha valaki mezítláb megy a szánversenyre, az ne siránkozzon, ha nem kap érmet, inkább örüljön, ha nem kap náthát.”
Télapó nagyot sóhajtott. Gondot okozott neki a levél, és szüksége lett volna egy kis segítségre, így aztán belebújt a kabátjába, hogy elinduljon fölkeresni barátját, Kispupák Zsömlét, a Rénkedves Vendéglő főszakácsát. Kispupák éppen a Gesztenyés Pudlutykákat szedte ki a sütőből, de azért figyelmesen hallgatta, ahogy Télapó fölolvasta a levelet.
– Kedves levél, meg kell hagyni – mondta.
– Az – bólintott rá a Télapó.
– Akkor meg mi a gondod? Talán nem tudod, milyen is a hótaposó csizmácska?
– Azt éppen tudnám, csak azt nem tudom, milyen az a kismedve-méret. Amit Borcsa a lelkemre kötött.
Kispupák bement a konyhába, kihozott két sajtos pogácsát, és letette az asztalra.
– Ilyen – mondta – A kismedve-méret pont ilyen.
– Már ami a csizmácska talpát illeti?
– Már ami – felelte Kispupák, de a Télapó ezt már alig hallotta. Iparkodott kifelé, hogy otthon érje Papucska Vincét, a messzeföldön híres csizmadiát. Papucska mester nem kérette magát. Körberajzolta a sajtos pogácsákat, aztán nekilátott, hogy kiszabja az anyagot.
December 6-án, Télapó első útja a Barlang utcába vezetett. Ahogy bezörgetett, Macuska anyó nyitott ajtót. Csuda nagyot nézett, a gyönyörű csizmácska láttán, aztán meg elszomorodott és így szólt:
– Ó, de kár, hogy az én bocsom már alszik, és nem láthatja!
– Majd felébred, és akkor meglátja! – mondta erre a Télapó.
– Majd felébred, de csak tavasszal – dünnyögte Macuska anyó.
– Jaj, micsoda szégyen, hogy ez kiment a fejemből! – sopánkodott a Télapó. – Elfeledkeztem róla, hogy ti, medvék, téli álmot alusztok. Így aztán ez a lányka nem fogja tudni használni a csizmácskát, hiszen mire fölébred, már nem lesz hó!
Macuska anyó egy picit tűnődött, aztán azt felelte:
– Szerintem mégis fogja tudni használni, ha nem is szánkózáshoz. Nézd csak! – és odakiáltotta a csizmákat Borcsa ágya mellé, de előbb mindkettőt telerakta mézes lepénnyel. – Hadd örüljön neki az én kis brummogósom, ha felébred!
Télapó megsimogatta a kicsi bocs fejét, aki erre megnyalta a szája szélét. Biztos éppen a szánversenyről álmodott, ahol az aranyérem nemcsak csillogott, de talán illatozott is, akár egy mézes lepény.
Macuska anyó pedig megterítette az asztalt, és megkínálta a Télapót málnateával és szederlekváros palacsintával, aki el is fogadta a kínálást, hiszen ismerte a mondást, ami így szólt:
AKI VENDÉG, EGYEN, IGYON, KEDVÉRE,
SZERETETTEL GONDOLJON A MEDVÉRE!
Gaál Zsuzsa