Nagy robajjal csapódott ki a tobozházikó ajtaja:
– Éhes vagyok, kész van már az ebéd? Meddig várjak még?
– kiabált Fitos mókus, de hirtelen elhallgatott, mert szembetalálta magát Harkály doktor rosszalló tekintetével:
– Fitos, Fitos, hogy beszélsz? Anyukád beteg, és addig nem gyógyul meg, amíg nem kap szeretetet.
– Maga az orvos, írja föl receptre, én meg kiváltom a patikában! –
vetette oda Fitos.
– Szeretetet nem lehet receptre írni, azt neked kell adnod – válaszolta a doktor és elment. Fitos meg azon töprengett, hogy mitévő legyen. Meglátott egy nejlonzsákocskát – gondolt egyet, hátára kapta és kiviharzott a szobából. Fáról fára ugrándozott, és folyton azt kérdezgette:
– Merre találnám meg a szeretetet? Anyukám beteg, csak az gyógyítja meg.
Az erdő lakói döbbenten hallgatták. A szarka mérgesen cserregte:
– Magadban keresd, ne az erdőben rohangálj, te kelekótya!
De Fitos csak tovább futkosott, mert a zsákocska még üres volt. Sötét felhők tornyosultak. „Vihar lesz” – gondolta Fitos, és futni kezdett, hogy menedéket keressen magának. Futás közben érezte, hogy repül, de nem felfelé ám, hanem zsupsz! – egy mély gödörbe zuhant. A rémülettől majd elájult, amikor meglátott egy csúf kígyót, amely hosszú nyelvét öltögetve sziszegte:
– Hogy merészelted megzavarni nyugalmam?
– Jaj, bocsáss meg, Kígyó úr, véletlenül estem ide. Kélek segíts innen kijutnom, hogy tovább mehessek!
– Ha már hozzám pottyantál, maradj csak itt! Ne reszkess, még nem eszlek meg. Nemrég nyeltem le egy nyuszit, és még aludnom kell, hogy megemésszem, addig te is pihengess! – sziszegte a kígyó, és elaludt.
Fitos mókus minden porcikája reszketett a félelemtől, mert nem akart a kígyó gyomrába kerülni. Agya sebesen dolgozott, hogyan menekülhetne meg. Ahogy megmozdult, hátán megzörrent a nejlonzsákocska. Gondolt egy merészet, gyors mozdulattal levette hátáról a zsákot, és az alvó kígyó fejére húzta, még meg is kötötte – lesz, ami lesz, és várt.
Kitört a vihar, dörgött, villámlott. Mókuska ázott, fázott, reszketett.
– Jó lenne Édesanyához bújni, melegedni! – sóhajtozta. – Istenem, most segíts!
A kígyó felébredt és dühösen sziszegte:
– Mit raktál a fejemre? Azonnal vedd le ezt a vacakot, mert nem kapok levegőt!
– Akkor veszem le a fejedről a zsákot, ha innen kisegítesz.
– Persze, hogy kisegítelek, izmos testemmel úgy kipenderítelek, hogy otthon találod magad, csak siess, mert megfulladok!
Mókuska hitt a kígyónak, és levette a fejéről a zsákocskát.
– Végre! Még elhitted, hogy elengedlek téged, egy ilyen finom falatot? – sziszegte a kígyó.
– Ó, te gonosz, hazug kígyó, becsaptál!
– Csak dicsérj, dicsérj, attól még nagyobb lesz az étvágyam!
Mókuska látta, hogy a kígyó megmozdul. Amennyire tudott, elhúzódott tőle, kétségbeesetten nézett körül, mintha csodára várna. A kígyó fejét mereven fölemelte, szemével áldozatát szuggerálta, lassan kinyitotta a száját – óriásira tátotta…
Abban a pillanatban villám cikázott, nagy reccsenéssel egy fát kettéhasított, és a fa egyik ága éppen a gödör fölé zuhant. Fitos az ágra ugrott, és máris kint volt a gödörből.
Ugrált, bukfencezett örömében, hogy megmenekült. Futott hazáig. Igaz, egy pillanatra megállt a réten, hogy virágot szedjen anyukájának.
Mókus mama már aggódva várta, kis mancsai közé bújt Fitoska.
– De jó itt veled, anyácskám! Szeretlek, megtaláltam a szeretetet, itt van a szívemben!
Mókus mama rögtön meggyógyult. Harkály doktor úr pedig csak mosolygott, és magában azt gondolta: „Lám, lám… Recept nélkül is lehet gyógyítani.”
Varga Sarolta