A rest macska

2011 február 24. | Szerző: Nők Lapja |

– De a macskát megverhetem? – kérdezte a legény.
Megvonta a vállát a lány, hogy felőle verheti a legény a macskát, ahogy csak tetszik.
Megegyeztek, megesküdtek, összeköltöztek. Az ember egész nap dolgozott, a fiatalasszony egész nap heverészett. Ha meg nem heverészett, elment szomszédolni. Ha nem szomszédolt, akkor sétált. S ha se nem heverészett, se nem szomszédolt, se nem sétált, akkor evett vagy aludt. Az udvart fölverte a gaz, a házat fölverte a piszok, a kemence ajtaját beszőtte a pók, mert a fiatalasszony véletlenül sem nyitotta ki, hogy meleg ételt főzzön.
Egy nap az ember munkába indult. Mielőtt indult volna, így szólt a macskához:
– Hallod-e, te macska, azt parancsolom neked, hogy amíg én odavagyok, minden munkát végezz el. Takarítsd ki a házat, délre főzz meleg ételt, fonj egy orsó fonalat, mert ha nem, úgy megverlek, holtodig megemlegeted.
A macska a tűzhely mellett szunyókált, úgy hallgatta az emberi beszédet. Hallgatta a fiatalasszony is, közben a vállát vonogatta, hogy lám, a férjének elment a maradék esze is. Aztán megkérdezte a férjét:
– Kend miért bíz olyasmit a macskára, amit nem tud?
– Tud, nem tud, mindegy – felelte a férje –, ha meg nem teszi, amit parancsoltam, úgy megverem, három napig moccanni sem bír.
Azzal elment a dolgára.
Az asszony meg nézte, leste a macskát, hogy hozzálát-e a munkához vagy sem. A macska bizony nem mozdult. Rászólt hát szigorúan:
– Végezd el a munkádat, különben megkeserülöd!
Elment ő is. Alkonyodott, mire hazajött. A macska akkor is a tűzhely mellett szunyókált. A szobát nem takarította ki, meleg ételt nem főzött, az orsó fonalat nem fonta meg.
– No – mondta a fiatalasszony a macskának –, ebből baj lesz.
Az is lett. Megjött az ember, körülnézett, látta, hogy a parancsának nem lett foganatja.
– Most megkapod a magadét – mondta.
Azzal a macskát a felesége hátára rakta, félkézzel fogta, a másik kezével csépelte. Nyávogott a macska, majd kinyávogta a lelkét. De a fiatalasszony még keservesebben panaszkodott, mert a macska kínjában összevissza karmolta a hátát.
Nohát, hogy a verésnek vége lett, a fiatalasszony hazafutott az anyjához, s elpanaszolta, mi történt.
– Mit tegyek, édesanyám, jaj, mit tegyek? – kérdezte a fiatalasszony.
– Mást nem tehetsz, lányom, ha csak azt nem, hogy a macska helyett elvégzel mindent – mondta az anyja.
A fiatalasszony megfogadta, hogy akármilyen parancsot kap a macska, ő elvégzi. Aztán hazament a nagy fogadalommal.
Reggel csakúgy történt, mint előző nap történt volt. Az ember, mielőtt dolgára indult volna, rászólt a macskára:
– Hallod-e, te macska – mondta neki –, mire megjövök, kitakarítod a szobát meg a konyhát.
– Ki én, édes uram – felelte a fiatalasszony.
– Meleg ételt főzöl délre, hogy legyen mit ennem, mikor megjövök a munkámból.
– Főzök, édes uram – mondta a fiatalasszony.
– Fonsz egy orsó fonalat.
– Fonok, édes uram – mondta a fiatalasszony.
– Mert ha nem teszed meg, amit parancsoltam, ma kétszer annyi ideig verlek, mint amennyit tegnap vertelek.
– Nem kerül rá sor, édes uram – mondta a fiatalasszony.
Fölkapta a fejét az ember, s odanézett a feleségére.
– Mit karattyolsz? – kérdezte. – Nem vagy te macska.
– Az nem vagyok, de én jobban tudok beszélni vele, mint te, majd megmagyarázom neki, hogy mit hogy kell csinálni.
– Akkor nincs semmi baj – mondta az ember, s elment a dolgára.
Még át sem lépte a küszöböt, a fiatalasszony máris hozzálátott a munkához. Kitakarította a szobát, begyújtott a tűzhelybe, vizet tett a tűzre, krumplit hámozott, tyúkot vágott, megfőzte az ebédet. Mikor az ebéd elkészült, kitakarította a konyhát is. Aztán fonni kezdett.
Delet harangoztak, megjött az ember. Körülnézett, aztán így szólt elismerőn:
– No, ma a macska jó munkát végzett. Így legyen ezentúl is, különben jön a macskaverés.
– Így lesz, édes uram – felelte a fiatalasszony.
S azóta boldogságban, békességben élnek mind a hárman.
Az ember, az asszony meg a macska.

 Kolozsvári Grandpierre Emil