Egyszer egy fazekas áruját fuvarozta. Útközben elszundított a bakon. Arra hajtott a cár, Iván Vasziljevics hintója. A cár megelőzte a fuvaros szekerét. Odaköszönt neki.
– Béke utadra!
A fazekas felkapta a fejét:
– Alázatosan köszönöm jókívánságodat és kívánom neked is.
– Te bizony elaludtál!
– Elaludtam, uram. Megbízhatsz abban, aki dalol, de abban ne bízzál, aki elalszik.
– Okos ember vagy fazekas, az ilyen embereket szeretem. Kocsis, lassabban hajts! Mondd nekem fazekas, mióta folytatod mesterségedet?
– Ifjúságom óta fazekaskodom s most már meglett ember vagyok.
– Hát a családodat el tudod-e tartani?
– Eltartom, pedig se nem szántok, se nem boronálok, se nem aratok s fagy sem árt énnekem.
– Igazad van, fazekas, de van ám más baj is a világon.
– Van, uram. Én háromféle bajt ismerek.
– Miféle három bajt?
– Első baj: a gonosz szomszéd; második baj: a rossz feleség; harmadik baj: az ostobaság.
– Mondd, mit gondolsz, melyik a legnagyobb baj?
– Gonosz szomszédot ki lehet kerülni. Rossz asszonytól meg lehet szabadulni, ha már elég a gyerek. De az ostobaságtól sohasem lehet megmenekülni, az örökre megmarad.
– Tiszta igazság, fazekas! Bölcs ember vagy. Hallgass csak rám: te értem és én érted! Ha ludak repülnek el Oroszország felett, kihúznál-e belőlük akár egy tollacskát is, vagy hagynád-e őket nyugodtan tovább repülni?
– Ha nekem úgy esik jól, hagyom őket békésen repülni. Máskülönben egészen megkopasztom őket.
– Fazekas, állítsd meg a lovadat! Meg akarom nézni az edényeidet.
A fazekas megállt s kirakta áruját.
– Tudnál-e nekem ilyeneket készíteni?
– Mennyi kellene?
– Három fuvarral.
– S mennyi időt adsz hozzá?
– Egy hónapot.
– Már két hét múlva elvihetem a városba. Én érted s te értem!
– Jól van fazekas.
– Ott leszel-e a városban, uram, mikor elhozom az árut?
– Ott leszek, a kereskedőnél szállok meg.
A cár elhajtott a városba s elrendelte, hogy minden háznál csakis agyagedények legyenek. Ne legyen semmiféle más edény, se ezüst, se cin, se réz, se faedény ne legyen.
A fazekas meg elkészítette a cár megrendelését, és áruját elhozta a városba. A vásáron odalovagolt hozzá egy gazdag bojár. Azt mondta:
– Adj Isten, fazekas.
– Alázatosan köszöntöm.
– Add nekem az egész árudat.
– Nem lehet, már elkelt.
– Mit számít? Nesze, itt a pénzem. Ha még nem kapták munkádért bért, nyugodtan elfogadhatod. Mit kérsz érte?
– Minden tál telemérve pénzzel.
– Hagyd el, fazekas, sok lesz!
– Jól van, no. Egyiket tele pénzzel, a másikat ingyen. Áll az alku?
Így hát megcsinálták a vásárt.
– Te értem s én érted!
Megtöltötték a tálakat s megint kiöntötték. Addig töltögették az edényeket, míg nem maradt egy csepp pénze sem, tál meg még volt tömérdek sok. A bojár látta, hogy rosszul áll a dolga. Hozott hazulról még több pénzt. Már sok tálat halmoztak fel, de megint csak elfogyott a pénz, áru pedig még mindig maradt bőségesen.
– Mit tegyünk, fazekas?
– Miért voltál olyan kapzsi? Semmit se lehet tenni. Tisztellek, becsüllek -, de mégis: tudod mit? Húzd el a szekeremet a palotába, akkor tied az árum s a pénzt is visszaadom.
A bojár húzódzkodott: a pénzt is sajnálta, meg restelkedett is. De nem volt mit tegyen, végül mégis csak beleegyezett.
Kifogták a lovat, a paraszt felült a szekérre, a bojár meg nekirugaszkodott az igának.
A fazekas lenn a bakon dalolgatott, a bojár meg mind jobban nekifeszült.
– Meddig húzzalak?
– Ennek a háznak az udvaráig.
A fazekas még vidámabban dalolt, magasra felállt a bakra. Egyszer csak meghallotta énekét a cár. Kiszaladt az erkélyre, ráismert a fazekasra.
– Hozott Isten, fazekas!
– Köszöntelek, felséges uram!
– Hát te micsodával jössz?
– Az Ostobasággal!
– Bölcs ember vagy, fazekas! Értettél hozzá, hogy tégy túl az árudon. Bojár, vesd le pompás köntösödet és csizmádat, s te, fazekas, vesd le a kaftánt és a nyírfakéreg-bocskort. Vedd fel a parasztcsuhát, bojár; te meg, fazekas, öltsd fel a bojár öltözetét. Ügyesen adtál túl árudon, fazekas! Keveset dolgoztál, sokat kerestél! De te, bojár, nem tudtad rangodat megőrizni. Nos hát, fazekas, repültek-e erre ludak?
– Igenis, uram repültek!
– S kihúztál-e belőlük bár egy tollacskát is, vagy hagytad-e őket békében tovább repülni?
– Uram, egészen megkopasztottam őket!
(orosz népmese)