Majom úr gondolkozik

2011 április 12. | Szerző: Nők Lapja |

Nem tudta, mi az a tükör. Azt gondolta, egy másik szobának az ajtaja, és hogy abban a másik szobában is van egy majom. Szeretett volna azzal a másik majommal pajtáskodni.
Egy reggelen véletlenül kikapcsolódott a lánca. A szobában nem volt senki. Makszi egyenesen a tükörhöz futott, és a pajtás nyakába akart ugrani. Persze betörött a tükör is, meg az orra is.
– Az orvos írni szokott, mikor gyógyít – mondotta magában –, én is írok, bizonyos, hogy az írástól meggyógyul az orrom.
Azzal belemártotta az ujját a tintába. Az asztalon egy drága könyv feküdt. Abba írt mindenféle ákombákomot.
Végül arra gondolt, hátha inni is jó a tinta. Egyet nyelt belőle, de hanyatt is esett ijedtében a széken.
Mikor feltápászkodott, véletlenül az ablakra nézett.
– Kimegyek a kertbe – mondotta –, megkeresem azt a fát, amelyiken a túrós rétes terem.
Mert a túrós rétes volt a kedves étele.
Csakhogy siettében nem gondolt arra, hogy az ablakot ki kellene nyitni. Úgy ugrott ki az ablakon, hogy az üveget is magával ugrotta.
– Ejnye, de furcsa! – mondotta az oldalát nyomogatva. – Ki hitte volna, hogy a semmi üvegből van.
Mindenfelé keresgette a túrósrétes-fát, de persze nem találta. Eközben elvetődött a baromfi¬udvarra.
– Megnézem – monda –, melyik ketrecben lakik a kirántott csirke.
Bement egy ketrecbe. A homloka vérzett egy kicsit az üvegcseréptől.
– Ejnye – szólt magában –, kilyukadt a homlokom. Dugok a fejembe szalmát, mint ahogy a kárpitos dugott a díványba. A dívány azért szép, mert szalma van benne. Hadd legyen szép az én fejem is.
Aztán, ahogy a szalmát bele akarta dugni a fejébe, akkor pillantotta meg őt az öreg házinyúl.
– Gyere csak hamar, fiam – mondotta az öreg házinyúl –, nézd, micsoda furcsa állat. Ni, hogyan gondolkozik. A majom úr ez a kastélyból. Nagyon töri a fejét valamin. Istenem, Istenem, látszik rajta, hogy nagyon okos állat.
És félelemmel, csodálkozással nézegették a majmot a nyulacskák.

A majom és a suszterinas

Kokó egy tudós afrikai majom. Tud táncolni, pisztollyal lőni, cipőt kefélni s trombitálni. A gazdája komédiás. Budapesten mutogatja Kokót a vásártéren. A komédiásbódé előtt van egy kis emelvény, Kokó azon szokott ülni. Ül, üldögél, és talán az afrikai kókuszdiófákról álmo¬dik. Arra megy a minap Miska suszterinas, és rákiált:
– Jó napot, Kokó!
A majom rá se nézett. Egy eldobott szivarvég füstölgött a földön. Miska meglátta és felkapta.
– Hej, Miska, Miska, micsoda pajkos gondolatod támadt? Minek vetted fel azt a szivarvéget?
Kokó nem is sejtette, hogy a szivar tüzes vége őhozzá közeledik.
Rémülten kapott a legyezőjéhez, és fújta, mint a kását.
A gonosz Miskának tetszett ez. Az oldalát fogta nevettében.
De Kokó megharagudott. Ráugrott az emelvényről Miskára, és a haját megcibálta. De ez a majomnak nem volt elég. Meglátta, hogy a Miska kezében egy nagy üveg bor van. Elkapta az üveget, és visszaszökött az emelvényre.
– Jaj, a gazdám borát ne idd meg! – kiáltott Miska a földről. – Meglábszíjaz a mesterem!
Nem bánta Kokó, akárhogyan kiabál a Miska. Égnek fordította az üveg fenekét, és úgy ivott, mint a kefekötő.
Miska feltápászkodott a földről, és beleragaszkodott a Kokó legyezőjébe.
– Add vissza az üvegemet! Add vissza, te majom!
– Mit rángatsz engem, mintha csengettyű volnék! – felelt mérgesen Kokó.
Azzal úgy odavágta a Miska fejéhez az üres üveget, hogy az üveg eltörött. Azután újra nekiállt, és tépázni kezdte Miskát.
– Segítség! – kiáltotta Miska.
Meghallja a kiabálást egy jószívű német. Odasiet, és nagyot húz Kokóra a sétapálcájával.
No, megjárta szegény. Kokó arra is ráugrott, lekapta a magas tetejű kalapját, és egy perc múlva nem volt az magas tetejű kalap többé, hanem olyasvalami, ami hasonlított sapkához is, harmonikához is, csak kalaphoz nem többé.
De még ez nem volt elég. Kokó lekapta a német parókáját is, és azt darabokra tépte. A botját is elvette, azt is összetörte.
– No – szólott a német –, soha többé nem avatkozom a majom dolgába.
– Jaj – szólott a Miska is búsan –, mit mondok otthon, ha azt kérdezik, hogy hova lett a bor ebből a törött üvegből?
Kokó pedig ott ül most is nyugodtan az emelvényen, és talán az afrikai kókuszdiós országról álmodik, ahol sem csintalan suszterinasok, sem pálcás németek nincsenek.

Gárdonyi Géza