– Ne csacsiskodj, kiskenguru! – mondja a kengurumama. – Minden kiskengurunak üres a zsebe. Viselkedj, rendesen!
– De én unatkozom! – hüppög a kiskenguru.
– Szedjél virágot! Vagy hordjad a fényes köveket egy kupacba. Mind a kettő kitűnő játék.
Ahogy ott búslakodik, arra fut a gyíkocska.
– Gyíkocska! Gyíkocska! Nem akarsz egy kicsit utazgatni? Szívesen beteszlek a zsebembe.
A gyíkocska jószívű, így hagyja, hogy a kiskenguru a zsebébe gyömöszölje.
Fut sebesen a kiskenguru, a zsebében ott kukucskál kifelé a gyíkocska. Hanem a gyíkocska hamarosan megunja a játékot, s egy óvatlan pillanatban kisiklik a kenguruzsebből, s máris eltűnik a kövek közt.
Sír, hüppög a kiskenguru. Arra repül a csavargó zebrapinty.
– Ne búslakodjál, kiskenguru. Ha akarod, szívesen beülök a zsebedbe egy cseppet.
– Szaladjunk? – kérdezi a kiskenguru a zsebében elhelyezkedett zebrapintytől.
– Szaladjunk – mondja a zebrapinty.
A kiskenguru ismét szaladni kezd, miközben jókedvűen kiabálja:
– Adjatok utat a zebrapintynek!
– Maradjatok csendben! – inti le őket az egyik kengurumama. – Elaludt a kisfiam!
– Aludj te is, zebrapinty! – fog bele az új játékba a kiskenguru.
Hanem a zebrapinty aludni nem szeret, így azután hamarosan ki is repül a kenguruzsebből.
Egyedül marad a kiskenguru.
– Mit tegyek a zsebembe? Mi legyen a kengurubaba? – rugdossa mérgesen a kavicsokat. Egyszerre csak egy hosszúkás kavicsra lesz figyelmes.
– Te leszel a kengurubaba – emeli fel a földről a kiskenguru boldogan.
Egy kicsit járkál a kővel, de a kő sem nem sziszeg, sem nem csipog.
– Úgy látszik, eggyel nagyon unalmas sétálgatni. Szedek hozzá még egy párat – mondja a kiskenguru, máris hajol a földre, hogy szedje a kavicsokat.
– Egy, kettő, három. Így ni. Most négy kavicsom van. Néggyel már lehet valamit kezdeni.
Fut, szaladgál a kenguru. Zötyögnek a kavicsok a zsebében – csipognak! –, örül a kiskenguru. Siet kengurumamához.
– Mindig mondom, hogy előbb gondolkodjál, s csak azután cselekedj! – korholja kengurumama, s bekeni a kiskenguru bőrét faggyúval.
– Kiskenguru! Kiskenguru! – kiáltoznak a szomszédjai. – Gyere, hordjunk homokot a kis árokba. Befedjük a kis árkot homokkal.
– Mindjárt – kiáltja a kiskenguru -, csak előbb elbúcsúzom a kavicsoktól!
Pár perc múlva már ott nyüzsög ő is a kis árok felett. Elfeledte minden gondját, baját.
– Ne tolakodjál! – inti le őt egyik társa. – Hagyd a kisebbeket is homokot szórni.
Varga Katalin