Napi Mese a Nők Lapjától
Minden napra egy mese a Nők Lapja magazin...

A lopótökből született testvérek

2011 április 22. | Szerző: Nők Lapja |

– Segíts rajtam, kérlek! – fohászkodott az istenhez.
A hetedik napon kilépett a templomból. Az ég, amelyet már régóta nem látott, kéken ragyogott, s boldogan élvezte, amint lágy szellő fújdogált. Ahogy így lassan ballagott, embereket látott, akik a rizsföldet művelték.
– Jaj de szeretnék dolgozni én is! – szakadt ki belőle a gondolat.
Ekkor hirtelen furcsa hangokat hallott a háta mögül. Amikor megfordult, tátva maradt a szája a csodálkozástól. „Mi az, csak nem egy lopótök követ?!” Amint az öregember elindult, a lopótök is jött utána. Amint az öregember megállott, a lopótök is így tett.
– Ejnye már, no!
Az öregember elkapta a lopótököt. Abban a pillanatban kiugrott belőle két kisgyerek:
– Örülök, hogy látlak, öregapám! Én Kinsicsi vagyok.
– Én meg Magosicsi vagyok. Mi a kívánságod?
Az öregember csak ámult-bámult!
– Te jó ég! Kannon isten ilyen hamar segített rajtam! – álmélkodott.
De rögtön kapott is az alkalmon: rizsgombócot és szakét kért a gyerekektől.
Kinsicsi és Magosicsi ételt és italt varázsolt elő a lopótökből. Az öregember jókedvűen nekilátott a falatozásnak:
– Jaj, de nom!
Miután jóllakott, fogta a lopótököt, és hazament a gyerekekkel együtt. Ettől a naptól kezdve, ha az öregember szegényekkel találkozott, Kinsicsi és Magosicsi segítségét kérte, és az elővarázsolt nomságokból mindenkit jószívűen megvendégelt.
Az öregember nagylelkűségének híre az egész faluban elterjedt, és amikor valamilyen ünnep volt a környéken, rá mindig lehetett számítani.
A gyerekek mindenhová elkísérték. A falusiak nagyon megszerették az öregembert, aki ennek módfelett örült.
Egy napon lókupec érkezett az öregember házához, aki hét lovat hozott magával.
– Öregapám, úgy hallottam, van egy különleges lopótököd – mondta, azzal elővett egy teli tarsolyt, majd így folytatta: – Add nekem a lopótököt a hét lovamért és háromszáz aranypénzért cserébe.
Az öregember megcsóválta a fejét, és ezt válaszolta:
– Ez a lopótök nekem nagyon sokat jelent. Sajnos nem adhatom.
Ekkor Kinsicsi és Magosicsi hajszálvékony hangon megszólalt:
– Nyugodtan elcserélheted a lopótököt. Már nincs rá szükséged.
A gyerekek annyira győzködték az öreget, hogy az végül is ráállt az alkura. A lókupec otthagyta a lovakat és a pénzt, majd fogta a lopótököt, sarkon fordult, és egy szempillantás alatt eltűnt. Hamarosan egy várhoz érkezett. Odaadta a tököt a vár urának abban a reményben, hogy értékes jutalmat kap érte:
– Olyan lopótököt hoztam neked, uram, amilyet kértél: bármit elő lehet varázsolni belőle – szólt hetykén a lókupec, s ez teljesen elkápráztatta a vár urát:
– Akkor lássuk, tudsz-e belőle ételt varázsolni?
– Ahogy parancsolod! – mondta a lókupec.
Lefelé fordította a lopótököt, és ráparancsolt:
– Teremts elő ételt, italt!
Erre azonban nemhogy étel, de még egy csöpp víz sem jött ki belőle.
Izgatottan forgatta, ütögette a lopótököt, még bele is kukucskált. De abból mégsem jött elő semmi. A vár ura nagy haragra gerjedt, a csalót kidobatta a várból, és megtiltotta neki, hogy még egyszer akárcsak a környékre jöjjön.
Az öregembert pedig még a gond környéke is elkerülte a lókupectől kapott hét ló és a háromszáz arany miatt, és továbbra is boldogan éltek Kinsicsivel és Magosicsivel.