Ágrólszakadt Tóbiás

2011 április 26. | Szerző: Nők Lapja |

Ősszel résen kellett lenniük, nehogy átvágjanak a faleveleken, e nagy barna fennsíkokon, mert azok könnyen lepottyanhattak, az ismeretlen felé röpítve az utazókat.
Igazából azonban nem sűrűn fordult elő, hogy valaki benevezett egy utazásra. Az emberek nemegyszer egész életüket azon a faágon élték le, ahol megszülettek. Ott találtak maguknak foglalkozást, barátokat… Innen eredt, hogy a réges-régi barátokra azt mondták: „ágról-végről komák”. Az emberek a szomszédos ágról van a környező vidékről választottak maguknak párt. Olyannyira így volt ez, hogy példának okáért egy csücsöktáji leányzó és egy kiságasbéli fiú közötti házasság szerfölött ritka eseménynek számított, s a családok az ilyesmit meglehetősen ferde szemmel nézték. Így történt ez Tóbiás szüleinek esetében is. Szerelmüket mindenki ellenezte. Mégsem járja az, hogy valaki ne a saját ága táján házasodjon…
Másokkal ellentétben Egyke Szigfridnek tetszett a „családfa” gondolta, miszerint talán minden generációnak meg kellene lelnie a maga külön ágát, egy cseppet mindig közelebb és közelebb az éghez. Ám abban a korban ez nagyon veszedelmes gondolatnak számított.
A fa népességének gyarapodása persze így is arra kényserített egyes családokat, hogy távolabbi vidékek felé vándoroljanak el, de ez közösen hozott döntés volt, ilyenkor az egész csald elhurcolkodott. Egy klán úgy döntött, új ágakat sajátít ki magának, s tagjai útnak eredtek az Alsó Telepek irányába. Ezek beljebb voltak a fán, árnyékos kis ágakon.
Alsólombosig, e még távolabbi, egészen mélyen található vidékig azonban senki sem merészkedett el.
Legalábbis nem önként és dalolva.
Egykéék sem, akik aznap este Gabalycsos vad területére érkeztek Alsólombos sűrűjében.
Akkor már két napja tisztában voltak vele, miféle tájék is ez. Útjuk során szép lassan feltárult előttük.
Nyirkos, girbe-gurba ágak óriási labirintusába jutottak. Szinte sehol egy teremtett lélek. Épp csak pár lárvacsapoló, akik elinaltak, amint meglátták őket.
Megkapó látványt nyújtott e vidék. Szélesen elterülő, felázott kéregfelületek, emberi láb által soha nem taposott, rejtélyes elágazások, ágak találkozásainál kialakult tavacskák, zöldmoha-erdők, mélyen futó utakkal és patakokkal tarkított kéregszurdokok, meghökkentő rovarok, évek óta beszorult, elszáradt gallydarabocskák, melyeket a szél sem bírt lefújni… Egy dzsungel a levegőben, telis-tele különös neszekkel.
Tóbiás egész úton sírdogált, magában hordozva a fájdalmas érzést, hogy elszakították barátjától, Türkiz Leótól. De az előzőleg valóságos pokolként lefestett Alsólombos pereméhez érkezve elapadtak a könnyei. A táj úgy megigézte, hogy azonnal tudta, otthon érzi majd itt magát. Mágikus vidék volt: határtalan terep a játszadozáshoz és az álmodozgatáshoz.

Timothée de Fombelle
Pacskovszky Zsolt fordítása