A Cinemintye család

2011 január 3. | Szerző: Nők Lapja |

A Cinemintye családot a környék egész egérnépe irigyelte hanyag, puhaszívű gazdájukért. Magányos, öreg festőnél tanyáztak, akinek rendetlenségénél csak feledékenysége volt nagyobb. Még az éléskamrában, asztalon, fiókokban és ablakpárkányon porosodó ennivalókról is elfelejtkezett. Így a népes Cinemintye család egyik nagydarab sajtból a másikba költözött állandóan .S ha a sajtot megunták, áthurcolkodtak egy ódon lovagvárként meredező, kellemesen érett szalonnába vagy félig lerágott sonkacsülökbe. S még csak rejtőzködniük sem kellett közben, mert az öreg festő név szerint ismerte és gyöngéden szerette egereit. Nem is volt semmi baj addig, míg a nagy bőség meg nem rontotta az egércsemetéket. Az elkényeztetett fiatal egérnemzedék sohasem éhezett. Nem félt senkitől és nem kellett megdolgoznia semmiért. S a kövér, lusta, agyonetetett egérkék tétlenségükben mindenféle haszontalanságot találtak ki. Különösen elől járt rosszalkodásban Citricupp, a legkisebb egérfiú és Bömbi, a húgocskája. Olyan csöppségek voltak, hogy közösen belefértek volna egyetlen dióhéjba, kivéve persze a bajuszukat. Mert ezt a harcias, hosszú ékességüket bátran felhasználhatták volna a dióhéj-csónakban evezőnek. Pajkosságuk viszont sokszorosan túlnőtt parányi testükön. Szegény öreg festő ellen valóságos csínyhadjáratot indítottak unatkozva nyüzsgő testvéreikkel együtt. Nekiestek például munka-zsámolyának, keresztül rágták mind a négy lábát s mikor gazdájuk ráült, a támlátlan szék nagy reccsenéssel leszakadt alatta. Széles karimájú művészkalapjába annyi lyukat őröltek, hogy szeles időben veszélyes kereszthuzat támadt benne s a festő fülszaggatást kapott tőle. A könyvet, amelyet olvasott, nagylyukú ementáli sajttá alakították át. Egyetlen ép zsebe nem volt már. Alagutat fúrtak a paplanjába és a cipője talpába. Rávetették magukat a festékeire is. E mesterkedés közben alaposan összemaszatolták magukat mindenféle színnel. Így bemázolva rákapaszkodtak a festményre, amelyen gazdájuk már évek óta dolgozott, és hatalmas rajcsúrozást rendeztek rajta. Úgy összekenték, át meg átmázolták, hogy az öreg festő majdnem hanyatt esett, mikor levette róla a ponyvát. A sárga, piros, kék, zöld és lila kriksz-krakszok teljesen eltakarták a szép holdfényes tájat, amelyet annyira szeretett.

Ezzel a képpusztítással azután betelt a mérték. A festő elhatározta, hogy hálátlan egereit kiűzi az egérparadicsomból. Meg is vásárolta az egérfogókat és lerakta üresen az asztalára. Az egérfogók láttára az egerek is észbe kaptak, különösen az öregek. Annyira megijedtek, hogy eszükbe se jutott a festő feledékenysége, az, hogy már nem is gondol többé az egérfogókra. Nagy riadalmukban rögtön intézkedni kezdtek. Felpakolták Citricuppot, Bömbi húgával együtt, és javítóintézetbe küldték a pince-egerekhez. Mert azzal teljesen tisztában voltak, kiknek a nagybajuszú, csalafinta fejében születtek meg a hétmérföldes szemtelenségek. Citricupp és Bömbi a pincében hamarosan rájött, mit jelent valójában egérnek lenni. Szegény, kiéhezett rokonaik között bizony ők is csak akkor ettek, ha nagy harc árán megszereztek maguknak valami kormos gyertyavéget vagy penészes kenyérdarabot. Egyébről sem álmodtak nyugtalan szunyókálásuk alatt, mint hatalmas, zsíros sajtpalotákról, kalácsfüggőkertekről és sonka-lovagvárakról. De egyetlen nyomorúságos falatjukat sem nyelhették le zavartalanul, mert folytonosan rettegniük kellett a vasvilla-karmú pincemacskától, égőszemű patkányoktól és sóvár bogárfalkáktól. Szánták-bánták rosszalkodásukat, s addig rimánkodtak, fogadkoztak, míg a legöregebb pinceegér felüzent szüleinek: most már bátran hazavihetik megjavult csemetéiket. Felelősséget vállal értük.
Nagy volt az öröm a Cinemintye családnál. Cincogot az ének, párologtak a legfinomabb falatok. Az öreg festő saját tenyeréből etette a két megtért bűnöst. Mert csoda történt közben. Citricuppot és Bömbit ünnepelte az egérnemzetség apraja-nagyja. A csoda értelmi szerzője ugyanis éppen a két száműzött volt. Egy tekintélyes képkereskedő meglátta azt a festményt, amelyet a maszatos lábú, festékes farkú egérkék Citricupp vezetésével összevissza szaladgáltak. S ez a rögtönzött egérke-remekmű annyira elbűvölte, hogy óriási összegért megvásárolta. De ez még nem minden. A kereskedő kiállította a képet, és a festő díjat meg aranyérmet nyert vele. Az öreg mester tehát most már semmi áron nem vált volna meg egereitől, annál is inkább, mivel azok élete alkonyán megkímélték a fárasztó munkától. Semmi mást nem kellett tennie, mint festékbe mártani a legfürgébb kisegereket, és ráereszteni a vászonra. Ami a színes festékektől csöpögő vidám állatkák hancúrozásából kialakult, azt egyre fokozódó csodálattal ünnepelték az emberek. Rengeteg pénzt meg kitüntetést adtak érte. S így nőtt mind nagyobbra a Cinemintye család becsülete is a vadul rendetlen, boldog festőműteremben.
 Szepes Mária